.: Esküvő :.
A Jáki kápolna Magyarország legkedveltebb házasságkötési helye. Elsősorban a kápolna hangulata, a patinás történelmi környezet és a szertartások színvonala vonzza ide a jegyespárokat. A házasság: szentség - egy egész életre szóló, felbonthatatlan lelki szövetség ünnepélyes kezdete és a családalapítás nagy pillanata. Ezért ezt megfelelő lelki felkészülés előzi meg, mintegy három és fél hónapon át. Mivel a csoportos előadás-sorozatok kijelölt időben kezdődnek, és igen népes az ezekre való jelentkezés, jobb, ha már legalább fél évvel az esküvő előtt igyekszünk lefoglalni a nekünk megfelelő időpontot.
A szertartásokat ismert zenészek, Kristofori Ferenc és Szalay Kornél kísérik, de külön kérésre rendelkezésünk re állnak olyan kiemelt művészek is, mint Gesztesi Tóth László orgonaművész, külön kérésre Ave Maria is elhangzik.
A Kápolna legfeljebb 150 vendég befogadására alkalmas. Ha kicsinek bizonyulna a népes esküvői vendégseregnek, akkor a jegyesek figyelmébe ajánljuk Zugló legszebb templomát, a Kassai téri Szentlélek templomot, amely 600 ülőhellyel várja kedves vendégeit. A templom kitűnő akusztikával rendelkezik, ezért világszínvonalú koncertsorozatoknak is otthont ad. Ugyanaz a plébániai iroda kezeli, mint a Jáki kápolnát, ugyanazok az atyák és a kántorok, valamint a felkészülési feltételek is.
A Plébániai iroda hivatalos órái: hétfő-szerda-péntek 10-13 és 16-18-ig, telefon: 1/252-13-59.